A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprod.hu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprod.hu. Összes bejegyzés megjelenítése

aprod.hu - Megszületett a kisöcsi!

Ahogy arról korábban már említést tettem, az apróhirdető oldalakon is lehet otthonról pénzt keresni. A nagyhalak mind a bolondját járatták velünk, vagy elúsztak előlünk, de én most kipróbálom a kis halakban rejlő lehetőségeket!

Nekünk, hirdetőknek egy érvágás volt, amikor az aprod.hu megszűnt, hisz nem egyszer húzott ki a bajból az a párezer forint, amit egy-egy kabátért, vagy megunt CD-ért kaptunk az apróhirdető oldal segítségével. Először csak az oldal elérhetősége változott meg aprod.hu -ról olx.hu -ra, de ez volt a kisebbik baj, hiszen ez minket kevésbé érintett, mint a tulajdonost, aki egy elég jól optimalizált weboldalról mondott le a változással.

Az igazi probléma akkor jelentkezett, amikor bejelentették, hogy az akkor már olx néven futó hirdető oldalt megvásárolta az vele hosszú ideig kőkemény harcokat vívott konkurencia; a jofogas.hu . Az olx és a jófogás közötti nyilvános csaták eredményére mindenki kíváncsi volt, de arra senki nem számított, hogy a kettő eggyé válik, pláne úgy, hogy az összes hirdetés törlése mellett az újakat csak egyszer engedi ingyen felrakni, azután minden szir-sz_rért fizetni kell...

Drága apród hirdetők, van egy jó hírem! Megszületett az apród kisöccse:
Az aprox.hu kezdooldala teljesen úgy néz ki, mint amilyen egykori elődje volt
Az aprox.hu külsőre teljesen úgy néz ki, mint egykori kedvencünk, az apród. Látogatószámban nem igazán vannak még a toppon, de már vannak hirdetők, és a statisztikák is bizalomgerjesztőek!
Nem véletlenül ragadtam billentyűzetet én is, hisz szeretném, ha újra a régi, jól bevált felületen lenne lehetőségünk eladni/vásárolni, mint a régi szép időkben!

Ha te is apródos voltál, terjeszd a kisöcsi hírét, és menjünk vissza a régi játszóterünkre eladni, vagy megvenni! Regisztrálni kell, de a hirdetés feladása ingyenes!
Hirdetések az aprox.hu -n.
Nekem nincs szükségem cápákra, akik bennem látják a jó fogást, és lehúzzák rólam a bőrt, megelégszem az Internet tengerén úszó további kis halacskával is, akik csendesen segítenek hozzá ahhoz, hogy eladjak néhány megunt, használt holmit...

Ha te sem érzed magad jó fogásnak, gyere te is az aproxra!

jofogas.hu - Fizetni kell a hirdetések meghosszabbításáért

A jofogas.hu hirdető oldalon egy ideje fizetni kell a hirdetések meghosszabbításáért. Hogy hogyan lehet ingyen megtenni mindezt, az alábbiakból kiderül.

Amióta emberek léteznek a Földön, azóta létezik a birtoklás utáni vágy is. De sajnos soha nem elég, mindig több és több kell, így kialakult az emberi telhetetlenség. Birtokvágyunk már rég nem a létfenntartásról szól, ami azt eredményezte, hogy telhetetlenségünkben pont mindig az kap, aki nem szorul rá, és az fizet rá, aki szegény...

Archivált hirdetések a jofogas.hu belső felületén
A mai kor munkanélküli embere az Interneten keresi a munkát, és míg nem talál teljes munkaidős állást, elkeseredésében naivvá és szinte mindenre rávehetővé válik. Ezt használja ki a sok gusztustalan féreg, akik nem létező távmunkákat ajánl, vagy nem fizet ki az elvégzett munka után, esetleg kifizet, de olyan összeget, hogy jobb nem is emlegetni.

Márpedig a pénz az kell, míg a "nagyok" egyre telhetetlenebbek, a kisember addig egyre tehetetlenebb. Belekényszerül a filléres, vagy a fekete munkába, és alkalmi munkákkal húzza ki a jövő hónapig, de sok esetben csak a jövő hétig.

Az ilyen anyagi helyzetű embereknek fantasztikus lehetőséget kínálnak az Interneten elérhető apróhirdető és licitáló weboldalak. Ezeken az oldalakon ingyenes regisztrációt követően ingyen töltheti fel az ember a használt cuccait, amivel ha belerázódunk, akár néhány ezer forintot is össze lehet szedni.

Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, és válnak egyszerű emberből eladóvá, az ilyen jellegű hirdető oldalak gombaként nőnek ki a világháló földjéből. Ezek közül azokat érdemes használni, amelyeknél nagy a látogatószám, amelynek hirdetésébe mindenütt belebotlunk, amiről ismerőseink is beszélnek, vagyis egyértelműen népszerű.

De ahogy az első bekezdésben írtam, az ember telhetetlen. Mivel a kereskedők is használni kezdték ezeket a weboldalakat, megint csak a magánszemélyek hátrányára korlátozni kezdték a szolgáltatásokat, a legtöbb helyen fizetőssé tették minden egyes termék feltöltését is, amik után azelőtt csak akkor vontak le jutalékot, ha a termék eladása sikeres volt.

Régen a vatera.hu volt a legnépszerűbb eladó oldal, de bevezették a termékek feltöltésenkénti 5 forintot. Ennek köszönhetően sokan elpártoltak az oldaltól, de nem sokáig maradtak "anyátlanok", mert rövid idő múlva megjelent az olx.hu, amely ismét szárnyai alá vette a neten hirdetni kívánó kisembereket.

Az időközben aprod.hu -ra változott olx és a jofogas.hu közötti, évekig tartó hatalomharcot talán mindannyian láthattuk a neten, a televízióban, stb. Végül kettejük harcából a jofogas.hu jött ki győztesen, állítólag megvette az apródot.

A jofogas.hu azóta átvette a másik hirdető oldal teljes adatbázisát és "ügyfeleit", vagyis a hirdetőket is. Az átvett hirdetők először egy ilyen levelet kaptak e-mailben:
"Az alábbi hirdetések egy hét múlva archiválódni fognak a Jófogáson. Ha szeretnéd, hogy újabb 90 napig aktívak legyenek az oldalon, akkor sorold előre vagy emeld ki őket. Ezt az alábbi gombra kattintva fiókodban is megteheted."
Ha a fenti figyelmeztetést figyelmen kívül hagyták a hirdetők, akkor kis idő múlva archiválták a hirdetéseiket:
"Alábbi hirdetéseid három hónap után archiválásra kerültek a Jófogáson. Archivált hirdetéseid nem jelennek meg az oldalon, de fiókodban továbbra is el tudod érni őket, ahol 180 napig még lehetőséged van az újraaktiválásukra. Ehhez annyit kell tenned, hogy megvásárolod Előresorolás, Szalag vagy Kirakat kiemelés szolgáltatásunkat hirdetésedhez."
Ezzel a rengeteg hirdetés lekerült a jofogas.hu külső felületéről, innentől kezdve minden olyan hirdetés, ami az archívumba került, csak a fiókunkból érhető el, és csak pénzért lehet meghosszabbítani!

Ráadásul a szerkesztők voltak annyira szemfülesek, hogy saját hirdetéseink szövegét ne érhessük el, így kiszűrve azt, hogy a hirdetéseket újra ingyen tudjuk feladni egy egyszerű kimásolással. Akinek sok hirdetése volt fent, annak igencsak macera mindent újra lefotózni, újra lemérni és újra szöveget írni hozzá, ezért íme egy kis segítség, hogy hogyan tudjuk mégis elérni az archivált hirdetések szöveges részét:

  1. Lépj be a jofogas.hu fiókodba.
  2. Hirdetéseim > Archivált, törlés alatt.
  3. A hirdetésed címét másold ki a google keresőbe az egered jobb klikkjével, vagy a ctrl c + ctrl v billentyűkombinációk segítségével.
  4. Miután megtaláltad a Google találatok között a hirdetésed, NE kattints rá, helyette a hirdetés zöld színű webcíme mellett található kis zöld nyílra kattints.
Íme egy videó erről a kis turpisságról: