Modern népbetegség: megfelelés vénába fecskendezve

Már megint a frász kerülget. Több, mint tíz éve járom a távmunka rögös, és nehéz útjait, ami újra és újra keresztút elé állít. Megfelel nekem ez az életmód? Biztos, hogy megéri ennyi áldozatot hozni a szabadságomért?! Akarom én azt, hogy reggeltől estig a megfelelni akarás diktálja az életemet?! Sajnos a távmunkásnak elkerülhetetlen, hogy megfeleljen...

Ma megint felbosszantott a közösségi oldalak által terjesztett, modern kori népbetegség, amit ma már aligha él ember, aki még ne kapott volna el... Csak az Internetet nem használó, idős emberek tudják elkerülni a közösségi oldalakon terjedő, veszélyes betegséget, ami egyáltalán nem válogat ember és ember között. A betegség mindenkit kortól és nemtől függetlenül elér, elég egy regisztráció hozzá, és máris áldozattá váltál, hisz:

• megfelelsz, amikor profilképet töltesz fel, mert a legcsinosabbat választod, retusálod, stb.
• megfelelsz, amikor posztolsz, mert úgy érzed, eleget kell tenned a közösséged élet követelményeinek
• megfelelsz, amikor lájkolsz, mert akire irigy vagy, azt nem lájkolod
• megfelelsz, amikor megosztasz, mert csak akkor teszed ezt, ha látod, hogy más is ezt csinálja
• megfelelsz, amikor lopott képet posztolsz, hiszen sok lájkot akarsz szerezni a képpel
• megfelelsz, amikor saját képet posztolsz, mert akkor nem akarsz lemaradni az aktuális trendről
• megfelelsz, amikor utálod a másikat, mert a sajátoddal ellentétes véleményt mondasz, csakhogy jó fejnek tűnj
• megfelelsz, amikor jelölöd a Facebookon, hogy kapcsolatban vagy

...a listát nagyon sokáig folytathatnám, de a legszörnyűbb, hogy van, aki ebbe akaratán kívül beleszületik. Miért nem veszi észre senki azt, ahogyan a közösségi oldalak kizsigerelik az embert?! Vajon hány kapcsolat áll, vagy bukik azon a marhaságon, hogy mindkét fél hajlandó-e bejelölni, hogy "kapcsolatban" van?!

Hát itt senki nem veszi észre, hogy a tizenévesek sorra öngyilkosságot követnek el, mert a példaképnek számító szülők gyűlölete a tinédzserkort is megfertőzte? (Tisztelet a kivételnek!)

Kedves következő generációk!

Bízom bennetek, és remélem, hogy a jövőben ti okosabbak lesztek annál, minthogy beszálljatok ti is ebbe a beteg mókuskerékbe, vagy legalább megtanultok majd kiszállni belőle! Fordítsátok valami hasznosabbra a szabadidőtöket, ne engedjétek, hogy eluralkodjanak rajtatok a kütyük, és örökre beszippantsanak magukba!

Remélem, ti nem szenvedtek majd "megfeleléskényszerben", és megmarad majd a saját véleményetek, és a személyetek. Nem akartok majd megfelelni a "köz"-nek, sem semmiféle normának, és életrevaló, talpraesett emberek vállnak majd belőletek!

Tiszta szívemből kívánom nektek, hogy lássatok még élő fákat, a fejetek felett elrepülő madarakat, és patakot az erdőben! Remélem, fogtok még labdázni a barátaitokkal, és kirándulni a hegyekben, fogjátok még érezni a hegycsúcson markolható, friss levegőt, fogtok még virágot szedni, és az eső illatát érezni!

Számítógépes vírus, ami embereket fertőz

A számítógépes vírus nem csak a gépedet fertőzi meg! Közösségi oldalakon történt regisztrációdat követően elkerülhetetlenül belélegzed a kórt, így már a legelső pillanattól kezdve azt várod, hogy valaki megtaláljon, bejelöljön, barátodként, ismerősödként nyilvánosan is felvállaljon.

A betegség következő tüneteként már a posztjaidért várod a minél több, nyilvános elismerést, ami megtanít naivnak lenni. Ebben a stádiumban már hajlandó vagy idegeneket is ismerősödnek jelölni, vagy legalábbis visszajelölni, hiszen ő is egy "lájklehetőség" a szemedben. Innentől kezdve szinte élőhalottként követed a normát: megfelelni reggeltől estig, és lájkokat gyűjteni.

A második stádiumban a beteg agymosáson megy keresztül. Ráébred, hogy mind a 49 születésnapi köszöntése azért érkezett, mert a jeles napon mind a 212 ismerősének képernyőjén automatikusan megjelent a rendszer "parancsa", miszerint "Ma van xy születésnapja, köszöntsd fel őt!"

Ezt egyfajta "józanodásnak" is nevezhetnénk, de sajnos még csak akkor esik le, hogy hány kamu profil van fent a közösségi oldalon, akik csak unalomból, vagy ami rosszabb; érdekből lájkolnak, és lájkolják az általa megosztott tartalmakat. (Ez üldözési mánia, vagy sem, biztosan tudom, hogy így van, mert végeztem pénzért olyan távmunkát, ahol aktív felhasználóként jelen kellett lennem a Facebookon!)

Szembesülsz tehát azzal, hogy valójában nincs is 212 ismerősöd... Ez a felismerés az előző ismeretekkel együtt egy olyan fokú bizalmatlanságot szül belőle, ami már a betegség harmadik stádiuma: a "beolvadás", és a "nemtörődömség", ahol már minden utolsó egyéniséget is kizsigerelt az emberből a közösségi oldal.

A mai korban a beolvadás pedig nem más, mint gyűlölni mindent és mindenkit magunk körül. Jó fejnek lenni minden elhangzott cigányozással, zsidózással, és begyűjteni érte a döbbenetes számú lájkokat! Nem számít itt már egyéni vélemény, hisz a betegség kiszipolyozta az alany agyát, a beteg itt már csak anyázik boldogot, boldogtalant, gyarapítva ezzel az üres, semmit nem érő lájkjainak számát!

Olyan ez, mint a szerencsejáték: függővé válsz, ez tesz boldoggá, és mindig többet és többet akarsz, és nem tudsz kiszállni. Csakhogy a szerencsejátékkal ellentétben ez azért veszélyesebb, mert itt "ál-értékeléseket" gyűjtesz, ami eléggé messze áll pl. egy kaszinóban szerezhető pénzösszegtől...

Vannak erősebb egyéniségek, akik másképp reagálnak a kórra, ők csak érdekből lájkolnak, ellenben ugyan ilyen érdekből ellenállni is képesek az egyébként szüntelen kattintgathatnékjuknak. Sajnos mindhiába, mert a betegség rajtuk is eluralkodik...

Bárhogy küzdesz ellene, bárhogy trükközöl, ha minden nap belépsz, akkor a közösségi kór már téged is elkapott, csak még nem tudsz róla, hogy ez bizony egy betegség...

Ha nem hiszed, kérdezz meg egy pszichiátert!

A távmunka előnyei munkavállalók számára

Mindenki azt hiszi, hogy a távmunka egyenlő a luxus yachttal és a szabadsággal. Hát el kell, hogy keserítsem azokat, akik ezt így látják! A távmunka a legkevésbé sem leányálom, keményen kell dolgozni, miközben a munkatársaiddal való félkommunikáció, állandóan azt sugallják neked, hogy sosem vagy elég jó. Mégis most az otthonról végezhető munka pozitív előnyeit szeretném felvázolni.

Az első és legfontosabb, hogy általában teljesítménybérben dolgozol, tehát rajtad áll, hogy mennyit akarsz keresni. Ez azért jó, mert el tudod dönteni, hogy melyik nap lazítasz, és melyik nap gürizel keményen. Ha egyik nap többet dolgoztál, másnap lehetsz kicsit kevésbé aktív. Persze nem muszáj lazítani, rajtad áll, hogy többet akarsz-e keresni. Ha igen, akkor nincs lazulás, akkor kemény munka van!

A távmunka munkaadói általában átutalással fizetnek. Ezzel megspórolják neked az oda-vissza utazás költségét és a fáradtságot. A fizetés a legtöbb esetben nem havonta történik, hanem megegyezés alapján: vagy hetente az elvégzett munka alapján, vagy időközönként, teljesítménybér esetén pl. egy adott darabszámelérése után.

Kisebb munkák esetén, (pl. kérdőívezés) egy bizonyos összeghatár felett lehet kérni a kifizetést. Olyat még sose hallottam, és nem is tapasztaltam, hogy bármilyen otthoni munkát havonta fizettek volna.

Az otthoni munka kisgyermek mellett egy nagyon jó megoldás az anyukáknak, de a nyugdíjasoknak és a megváltozott munkaképességűeknek is nagy segítség, hiszen ők mindannyian nehezebben mozdulnak ki, fájdalmaik lehetnek, és sok esetben a pénzük is kevesebb az átlagnál, így akár másodállásban, akár főállásban végzik/végeznék a munkát otthonról, ez mindenképpen jó megoldás számukra.

Ami nagyon kevés embernek jut eszébe, nem egy utolsó szempont az sem, hogy hosszútávon az otthoni munka végeztével kevésbé koszolódnak, és kevésbé kopnak a ruháink. Ez azt jelenti, hogy valamivel kevesebbet kell költenünk az új ruhákra is, hiszen a szobában történő egy helyben üléshez azért nem kell mindennap kimosni a pólónkat pl. Persze ez igény kérdése, de úgy gondolom, az igénytelenség negatív értelme nem innen kezdődik.

Maga az otthonról végzett munka egyébként sokkal kevésbé stresszesebb, mint az irodai munka, ahol ügyfelek mennek az ember idegeire, vagy épp a főnöke. Otthoni, saját magunk által kialakított környezetben sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni, mint egy kényelmetlen irodai széken ülve, a telefonok folyamatos csörgése mellett.

Otthon nincs olyan kolléga, akit nem mi választottunk, nincs olyan, aki fázós, és emiatt nem lehet szellőztetni. Otthon munkavégzés közben bármikor feljebb húzhatjuk a fűtést, nyáron pedig lezuhanyozhatunk, amikor csak akarunk.

Összegezve: véleményem szerint az otthoni munkavégzés sokkal hatékonyabb és eredményesebb tud lenni, hiszen nyugodtabban,kipihentebben tudunk a saját környezetünkben dolgozni, mint egy "idegen" helyen.

S hogy milyen további előnyei vannak a távmunkának a munkáltatók számára, arról itt olvashatsz.

A távmunka hátrányai: nem is olyan kényelmes?!

A távmunkáról minden ismerős azt gondolja, hogy egy kényelmes, egyszerű dolog. Természetesen nem állítom azt, hogy ez nem kényelmesebb módja a munkavégzésnek, de sokan elfelejtik, hogy a távmunkás munkahelye az otthona!

Amikor az átlag munkás ember munkaideje lejár, kihullik a kezéből a szerszám, vagy egyéb munkaeszköz és hazamegy. A távmunkás nem megy haza, így nem tudja a nap végén az irodában, vagy üzletben hagyni a gondjait. A távmunkás munkahelyi problémái ott van otthonának minden zúgában; a kényelmes fotelben, vacsora közben, de még a fürdőkádban is.

A problémákat pedig elsősorban a korlátozott kommunikáció jelenti. Ha egy munkahelyen vagy, nem sokat vagy csendben, hiszen megbeszéled a munkatársaiddal a munkafolyamatok során adódó problémákat, tennivalókat. Ugyanez egy távmunka esetében úgy néz ki, hogy végzed a dolgod, minden a legnagyobb rendben, mire egyszer csak derült égből villámcsapásként ér egy olyan telefon, amitől aztán köpni-nyelni nem tudsz, hiszen nem tudod az előzményeket, nem úgy, mint azok, akik pl. egy irodában dolgoznak, ahol érzik/látják/hallják, ha valami kialakulóban van.

...és ez bizony a legkevésbé sem építi az önbizalmunkat, sőt, egy olyan állandó megfelelni akarást és szorongást hoz az ember életébe, a mindennapjainkba, ami könnyen depresszióssá, zárkózottá teszi a távmunkást. Azon kívül hajlamosak leszünk hajnalba nyúlóan dolgozni, ami teljesen kizsigereli az embert.

Sajnos a mai, felgyorsult világ tényleg tele van stresszhelyzetekkel, hiszen minden munka tegnapra kell, így az állandó stressz mellett sok egészségügyi problémáink jöhetnek elő - sajnos a fent leírtak értelmében ez sokkal veszélyesebb!

Az én példám sajnos idegösszeomláshoz vezetett. Túl sok munkát vállaltam, ezért a szervezetem minden értelemben felmondta a szolgálatot. Ez hetekig tartó munkaképtelenséget jelentett, de valójában évek óta érlelődött bennem a feszültség. Egyedül a férjemnek köszönhetem, hogy ki tudtam lábalni ebből az egészből. Ha ő akkor nincs mellettem, fogalmam sincs, mi lett volna...

Azt már meg sem említem, hogy az ülő munka köztudottan szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet, ezért nem árt ásványvizet tartani a helyiségben, emellett érdemes hozzájutni egy szobakerékpárhoz, vagy akár eljárni egy konditerembe. De mindenképp mozgassuk meg magunkat óránként, és ne üljünk törökülésbe a széken! (Sajnos nekem ez egy hülye szokásom...)

További hátrányai a távmunkának, hogy amennyiben munkánkat laptopon, vagy egyéb hordozható eszközön végezzük, azt bárhová magunkkal vihetjük. Ezzel a hozzáállással azonban nem igazán jut időnk pihenésre, kikapcsolódásra, ami előbb- vagy utóbb kimerültté, kiégetté teszi az embert...

A távmunka beteggé tesz?!

Az előzőekben már említettem, hogy az otthoni munka egyik legnagyobb veszélye a megfelelni akarás. Ha fejetlenül vállaljuk be a sok munkát és nem számolunk a következményeivel, komoly egészségügyi problémákhoz vezethet a feladatok felhalmozása.

Talán arról nem az én feladatom írni, hogy az ülőmunka egészségtelen, ezért néha fel kell állni a gép elől egyrészt megmozgatni az izmainkat, másrészt folyadékot venni magunkhoz. Az ülőmunka, a mozgásszegény életmód szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet. Szerintem egy otthon dolgozónak a legkevésbé sem rossz ötlet pl. egy szobakerékpár beszerzése...

Az én példám sajnos idegösszeomláshoz vezetett. Reggel nyolctól hajnali kettőig dolgoztam, és akkor se tudtam utolérni magam. Évek óta egyre nyilvánvalóbb volt, hogy túl sok munka lett rakva rám, több ember munkáját végeztem itthonról, mégse volt sosem elég. A "bomba" akkor robbant, amikor a munka szempontjából egyébként sem nyugodt életemben egy nagyon csúnya veszekedés zajlott le köztem és a húgom között.

Ezt követően betelt a pohár, a szervezetem besokallt. A szinte folyamatos hányinger volt a legkevesebb, amellett, hogy elájultam az utcán. Éjszakánként többször gyötört borzasztó légszomj és a nyugtalan láb szindróma, amiktől nem tudtam aludni. Ez tovább rontott a helyzeten. Akkoriban elviselhetetlen volt számomra a zaj mindenféle formája és az emberek társaságát is csak egyfajta zajként, zavaró tényezőként éltem meg.

A mozi se tudott kizökkenteni ebből az állapotból, onnan is haza kellett mennünk, mert rosszul voltam: hányingerem volt, és úgy éreztem, bármelyik pillanatban elájulhatok. Egyedül a zene tudott megnyugtatni, és esetleg a TV, de ez utóbbi is tele van mocsokkal, amire abban a helyzetben nem volt szükségem.

Ezekben a hetekben gyenge voltam, és tele volt a fejem mindenféle oda nem illő gondolattal. Képtelen voltam enni. A kedvenc kajámból egy falat sem ment le a torkomon. Ez nem az a közismert "tini szerelmi bánat" féle tudatos koplalás, egyszerűen össze volt szorulva a gyomrom, és amit megettem, az mind kijött belőlem. Az emésztésem teljesen felborult. Sokszor fel voltam puffadva, de a legtöbbször olyan gyomoridegem volt, ami már a kimozdulás hallatán is előjött, sehová se akartam menni, senkivel sem akartam találkozni..

A tüneteimet akkor ellentmondást nem tűrően a több, mint tíz éve tartó dohányzásom egyfajta "mellékhatásainak" tudtam be, ez volt akkor a szent meggyőződésem. Ettől úgy megijedtem, hogy inkább teljesen leszoktam a cigiről. Itt hangsúlyozom, hogy soha életemben nem akartam leszokni a cigiről. Tüneteim egyike továbbá a hallucináció, amit a mai napig nem tudok, hogy vajon az már a cigi elvonási tünete volt-e...

A problémámra az egyetlen megoldás a pihenés volt. Nem szedek semmiféle gyógyszernek nevezett szemetet, pláne nem nyugtatót. Akkor lett volna okom rá, hogy bevegyem, de nem! Azért sem akartam, hála az égnek!

Ehelyett sokat aludtam, pihentem, ültem a TV előtt, és min. egy héten egyszer, hétvégenként elmentünk a férjemmel kirándulni az erdőbe. Az a csend, az a nyugalom volt a hely, ahol végre kiürült a fejem és jól éreztem magam.

Nagyon nehezen "jöttem vissza az életbe", kívülről nézve valószínűleg nem voltam több egy zombinál. De sikerült, ami egyedül a férjemnek köszönhető! Nagyon nehéz ebből kimászni, ezért ha valaki hasonló helyzetbe kerül, tegyen meg mindent azért, hogy kipihenje a felgyülemlett stresszt magából, ami ha egyedül nem megy, mindenképpen kérjen segítséget!